Kérdezték, hogy mivégre ez a blog?
Témából bármit szívesen látunk, amit komolyan és felelősen felhoz valaki, mert éppen annak akarunk helyet adni, hogy pl. egy kikerülő diákból mi is jön magától?
Valószínű, hogy elsősorban a továbbra is közelben élő exek használják majd ezt a helyet és szervezik az életüket. Nekik hasznos elsősorban. De jó lenne a távoliakkal is összefutni itt.
Kulturális dolgokra gondoltunk és üzletiekre is. Sőt, ez utóbbira csinálunk egy külön fb oldalt, láttátok már? (most alakul) Persze a vállalkozós résznek lesz majd egy honlapszerű alapja, amin még gondolkodunk, hogy mi legyen? Elég-e ehhez az üzleti témához a blog tudása, vagy komolyabb kell?
Azt szeretnénk egyébként az üzleti résszel, hogy valahol jöjjön elő végre a megélhetés pőrén és kendőzetlenül. Legyen érték, hogy van egy közös bizalmi alapunk, a sulis hátterünk. Ezen a helyen nem tennénk különbséget a jelenlegiek és az exek között, az üzlet teljesen jelenidős, közös téma és érdek.
Addig is keressük a grafománokat közöttünk, hogy éljék ki magukat itt a blogon is. Legyenek kulturális ajánlók, találkozók szerveződjenek, pl. az Irma koncert apropóján. Mint helyi érdekű igazi lokálpatrióták nyüzsöghessünk a közéleti dolgokkal kapcsolatban is. Valószínűleg vannak közös értékeink, gondolataink.(mi vagyunk a HÉW :-)
Repkedjenek az apróhirdetések. Szóval az iskola utáni, felnőtt és külsős életünknek lehet ez egy közös vetülete. Gödöllőformáló véleményekkel, kezdeményezésekkel. Mániám, hogy lesz közöttünk előbb-utóbb egy polgármester is.
Ha Gödöllőt írok, persze a környékre is gondolok, ezek itt alig távolságok.
Hát ezért ez a blog.